Apák

ebook
0 értékelés (érték: 0)

George Washington Crosby élete végén családtagjaikörében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek azéletét köszönheti, s azt, amilyenné a neki rendelt idő alatt vált.

Apja, Howard Aaron Crosby házalóként kerestekenyerét, szappant, felmosórongyot, gombostűt, mindenféle háztartásicsecse-becsét árulva a vidék magányosan és elzárva élő asszonyai számára – nembiztosítva ezzel túlzott gazdagságot családjának. Ám munkája tulajdonképpencsupán mellékes körülmény volt az életében, napjait álmodozva, elmélkedve, atermészet és ezen keresztül egy magasabb valóság közelségének kereséséveltöltötte.

Nem is csoda, hiszen az ő apja, azaz Georgenagyapja lelkész volt, a lélek, nem pedig a gyakorlati élet embere. Úgy isvégezte, hogy kifakult az anyagi világból: addig kereste a mélyebb értelmet s amagasabb létezőt, amíg a határok elmosódtak, s ő szinte észrevétlenül átkerülta túloldalra, ahonnan már nem tudott vagy talán nem is akart visszatérni.

Howarddal is sokszor előfordult, hogy bepillantástnyert a titkos ajtó mögé, amely a túlvilágra nyílik, s ízelítőt kapott akozmosz nyers anyagából villámok formájában, amely alkalmakat a korlátoltemberek epilepsziás rohamként azonosítottak.

George a halálos ágyán végigtekint ősei életéneksorán, s közben előtűnik a minta, amely apáról apára megnyilvánult, s amelyet őszintén apja lévén két leánynak, nem akart továbbadni. Egész életében azonigyekezett, hogy apja álmodozó, költői, kaotikus életének ellentétekéntmegteremtse a racionalitás mérnöki rendjét. Most, a végére érve vele együttgondoljuk végig, érdemes volt-e.

„Kevés szerző első könyvéről mondható el, hogytökéletes lenne... ám a listára most föl kell kerüljön Paul Harding elsöprőerejű regénye... Harding mesterművet alkotott.” – National Public Radio

„Paul Harding nagyszerű regényében benne vanmindaz, amire az olvasók, az írók és a kritikusok vágynak.” – San Francisco Chronicle

PaulHarding 1967-ben született zenész és író. Az Apák az első regénye, amely rögtön amegjelenése utáni évben el is nyerte a Pulitzer-díjat, illetve azelsőkönyveseknek járó Robert W. Bingham-díjat. 2012-ben Harding megkapta aFernanda Pivano-díjat, amely egy olasz irodalmi díj amerikai szerzők számára.Második regénye, az Enon 2013-banjelent meg Amerikában.

Apák ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 372 Ft

Apák ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7312
ekönyv hossza 231 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Tarandus Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Apák
Regisztrálok