Ezüst Álom

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A New York Times Bestseller Köztesvilág folytatása!

A tizenhat éves Joey Harker az imént mentette meg az Altiverzumot – azt a dimenziót, amelyben az összes lehetséges Föld megtalálható – a teljes pusztulástól. Miután sikerült elsajátítania a dimenziók közötti átjárás képességét, társaival, a Köztesvilág szabadságharcosaival küldetésre indul, hogy közös erővel fenntartsák az egymással versengő mágia és a természettudomány egyensúlyát, melyek képviselői az összes világ felett át akarják venni a hatalmat.

Amikor egy Acacia nevű idegen lány Joey után lopakodik a Köztesvilág bázisára, minden a feje tetejére áll. Senki nem tudja, ki ez a különös idegen, és honnan származik, valamint azt sem, hogy honnan tud ilyen sokat a Köztesvilágról. Hőseink veszélyes pillanatok elé néznek, és Joey szokás szerint nem számíthat másra, csak a saját találékonyságára – és végső esetben, de tényleg csak a legvégső esetben, talán Acaciára is.

Az Ezüst Álom csupa izgalmas dimenzióközi csata és szemkápráztató utazás a világok között, mely minden egyes fejezetben újabb és újabb fordulatot tartogat. Igazi letehetetlen kaland az időben és a térben.

Ezüst Álom ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 559 Ft

Ezüst Álom ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Agave
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Ezüst Álom
Regisztrálok