Inkarnációk

Ezer éve rólunk álmodom

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Akönyvről:

„Meghökkentően eredeti, briliáns, az emberi elmehatárait feszegető-tágító regény” – ezzel az elismerő mondattal fogadta SusanBarker új könyvét írótársa, Chris Cleave.

A történet főszereplője Vang, a pekingi taxisofőr, akiegy nap különös levelet talál a kocsija szélvédőjén. Nyugtalanító sorok, melyekírója mintha egyre közelebbről figyelné meg őt és a családját. Vang nyomoznikezd a titokzatos, furcsa, de felkavaró levél nyomán, amelyet továbbiak is követnek.Mindegyikből a kínai történelem egy-egy meghatározó, ám véres, szenvedélyes ésintrikákkal teli korszaka tárul fel, melyben az egyéni lét már-márkilátástalannak tűnő, folytonos küzdelem. Rokon lelkek találkoznak valami ellenállhatatlanerő hatására, majd törnek egymás életére. Vangot mágnesként vonzzák ezek a többszáz éves történetek, és azon kapja magát, hogy nyakig ül egy rejtélyben,melyet ki kellene bogoznia – miközben az ismeretlen leskelődő által mozgatottszálak eltéphetetlen hálója egyre jobban befonja őt is és a családját is.

Vajon mi köze lehet egy hétköznapi taxisofőrnek a kegyetlenCsia-csing császár elleni merénylethez, az ópiumháború idején ügyeskedő kisemberekhez,a maoista korszak félelemmel teli légkörében élő gimnazista lányokhoz?

Lebilincselő és torokszorító lélekutazásra hív ez aregény még az után is, hogy a végén választ kapunk a kérdéseinkre.

A szerzőről:

Susan Barker Kelet-Londonban nőtt fel, filozófiát éskreatív írást tanult Anglia különböző egyetemein. Első két regényét DylanThomas-díjra jelölték, több hazai és külföldi ösztöndíjat is elnyert, többekközött a Brit Királyi Művészeti Akadémia is támogatta. Hosszabb ideig élt ahíres yaddói irodalmi művésztelepen Saratoga Springsben.

Mélyen kötődik Kínához, mivel nagyapja a II.világháború elől menekült el onnan, ő maga pedig évekig élt Pekingben. Tanújavolt a mai rendszer ellentmondásosságának és az olimpiára való készülődésparanoiás, felfokozott légkörének. Érzékeny művészként, remek megfigyelőkéntszemlélte a város lakóit: az elnyomottakat és a kivételezetteket. Beszívta Pekingszennyezett levegőjét, megismerkedett az emberi sorsokkal, a keletiorvoslással. Elvarázsolta a kínai történelem, méghozzá olyannyira, hogy hat évenát kutatott ehhez a regényhez. „Sokkal tovább tartott megírni, mint ahogyszámítottam rá” – vallja be a honlapján. Angliába visszatérve „lelkiarchívumából” merítve dolgozott tovább, melyben minden képet és emléket megőrzötta pekingi évekből. A történelmi és a mai Kína ott vibrál, lüktet és rezonál ennek akönyvnek minden egyes lapján.

A könyv oldala akiadó honlapján:

A szerzőweboldala: http://susanbarker.co.uk

Díjak,jelölések:

Folio-díj(2014)

Jerwood-díj(2015)

The New York Times – Az év legfigyelemreméltóbb könyve (2015)

Kirkus ReviewsTop 10 könyv (2015)

Mindkétkorábbi regényét (Sayonara Bar, The Orientalist and the Ghost) Dylan Thomas-díjra jelölték.

„A képzelet színpompás kaleidoszkópja… Barker élesszemmel, érzékenyen ír napjaink Kínájának társadalmi viszonyairól és arról,hogy a történelem milyen mélyen gyökeredző, megkerülhetetlen hatást gyakorolennek a népnek a jelenére.”

(The New Yorker)

„Többrétegű, mesterien megírt regény.”

(The Guardian)

Letehetetlen reinkarnációs fantázia… Kutatásokonalapuló buja, tobzódó történelmi tabló, mely feledhetetlenné teszi ezt akönyvet.”

(Publishers Weekly)

„Ezerévnyi lidércnyomás, szenvedély és árulás. Áradófantáziájú, rendkívüli regény. Az év szenzációja.”

(Adam Johnson író)

„Mesterien felépített, intrikákban bővelkedő mese, melybenaz egyre növekvő feszültség és izgalom szinte a markában tartja az olvasót.Fájt elszakadni tőle.”

(The Boston Globe)


Inkarnációk ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

2 354 Ft

Inkarnációk ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Tarandus Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Inkarnációk
Regisztrálok