Kalle nem ijed meg az árnyékától

Kalle sorozat 2.

Szerzők listája
ebook
0 értékelés (érték: 0)

Ismét itt a nyári szünet, és Kalle Blomkvist a körtefa alatt heverészik. Igaz, nem sokáig, mert kezdődik a Rózsák háborúja: a szokásos nyári csatározás a kisváros két gyerekcsapata között. Kiderül azonban, hogy ezúttal a szokásosnál is nagyobb a tét, mert a város határában gyilkosság történt.
A Kalle nyomozni kezd című kötet címszereplője, a kiskamasz Kalle két legjobb barátja, Eva-Lotta és Anders társaságában megint hajmeresztő kalandokba keveredik. Átrohannak az álmos éjszakai kisvároson és a napsütötte Prérin, bejárják a kísértetjárta kastély minden zeg-zugát, és végül még a stockholmi rendőrség is az ő segítségükre szorul.
Hiszen ki más oldhatná meg a rejtélyt, ha nem Kalle, az ifjú mesterdetektív?

„– Gyerünk, Kalle – mondta. – Bezárom a műhelyt, bármit mondjon apa.
– Nem félsz? – kérdezte Kalle, aki jól ismerte a cipészmestert.
Anders csak vállat vont. Félni nem félt, de úgy gondolta, hogy az esetleges látogatók számára mégiscsak meg kéne okolni, hogy miért van zárva a műhely fényes hétköznapon. Tollat vett elő, és egy papírlapra ráírta:
GYILKOSSÁG MIATT ZÁRVA
A papírt rajzszöggel kitűzte az ajtóra, és elfordította a kulcsot.”

Csaknem hetven év telt el azóta, hogy Astrid Lindgren az izgalmas Kalle-trilógiával megteremtette a skandináv krimi ifjúsági változatát – most ennek a sorozatnak a második, felújított kötetét tartja kezében az olvasó. Az illusztrációkat Németh Gyula készítette.

Kalle nem ijed meg az árnyékától ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 488 Ft

Kalle nem ijed meg az árnyékától ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Móra Könyvkiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Kalle nem ijed meg az árnyékától
Regisztrálok