Ki(ny)írlak!

ebook
0 értékelés (érték: 0)

„– Hú, basszus, el sem hiszem, hogy ezt csináljuk – fújta ki a levegőt a jablanicai vadkan. – Esküszöm, olyan, mint egy film.”
Negyven évvel a Charta ’77 nyilatkozat aláírása után négy idősödő kelet-európai irodalmár elhatározza, hogy leszámol az őket „nyugdíjba” küldő, az aktuális trendeket meglovagoló, az írást labormunkaként felfogó bulvárszerzők hadával. Az intellektuális zsiványok attól sem riadnak vissza, hogy meghackeljék a frankfurti könyvvásárt…
A legalantasabb átverésekkel kiírnak, sőt kinyírnak jó néhány „irodalmi” celebritást a köztudatból. Nem mellesleg beintenek az önmagával szembe kerülő európai értelmiségnek, az elbaltázott rendszerváltások szereplőinek– teszik mindezt szabad szájú, gyilkos humorral, mégis szerethetően.
A szerző annak idején maga is aláírta a Chartát, illetve ő jegyezte az első hazai irodalmi szamizdatot, a Szférát is. Ezt az időszakot az 1990-ben megjelenő Nyúltrapp című prózájában örökítette meg, amelynek egyenes ági szellemi örököse a mostani regény.

„Fogalmazzunk úgy: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a ressentimentje. Szóval igazán jópofa, szellemes szatíra, amihez csak gratulálni tudok.”
Garaczi László

„Marx szerint az emberiség kacagva búcsúzik a múltjától. TGÁ szerint épp ideje, hogy a jövőjétől is elköszönjön. Jó vihogást kívánok!”
Németh Gábor
„Az olvasó a rendszerváltásnak nevezett katyvasz utáni évek egyik legizgalmasabb irodalmi feldolgozását veheti kézbe.”
Farkas Péter – Köln
„TGÁ úgy bánik a közelmúltunkkal, mint egy Bukowski-figurába oltott hentes. Miközben trancsírozza a disznót, szivarozik és valami olcsó pálinkát szopogat.” Bárdos András

Ki(ny)írlak! ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 567 Ft

Ki(ny)írlak! ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: 21. Század Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Ki(ny)írlak!
Regisztrálok