Kiegyezés Kádárral

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Kádár János és a nevével fémjelzett korszak megítélése napjainkig élesen megosztja a magyar közvéleményt. Ennek egyik eredője az a hatvanas évek elején meghirdetett „szövetségi politika”, amely egy újfajta kiegyezés reményében együttműködők, „társutasok” megnyerésével igyekezett alkut kötni a magyar társadalommal. Az ennek érdekében hozott politikai, gazdasági intézkedések a történeti elemzések révén mára jól ismertek. Kádár hatalomtechnikai törekvéseinek mélyebb rétegei, személyes dimenziói azonban részben még ma is feltáratlanok.

Kik voltak azok, akikkel a pártállami vezetők a megújuló hatalomgyakorlási mód jegyében párbeszédet kezdtek? Milyen korábbi mintákat hasznosított az MSZMP „szövetségi politikájának” kialakítása során? Milyen út vezetett addig, amíg az 1956-os forradalom leverése után öt évvel elhangozhatott a kádárizmus jelszava, a bibliai mondást kifordító „aki nincs ellenünk, az velünk van” mottó?

TABAJDI GÁBOR legújabb kötete a „kádárizmus” hatalomtechnikai módszereinek kialakulását mutatja be, és azt a hatalom birtokosai, a magyar kommunisták, illetve Kádár János politikája felől értelmezi. Átfogó elemzéséhez a rövid és hosszú távú, kül-, illetve belpolitikai folyamatok bemutatása mellett eddig nem publikált titkosszolgálati dokumentumokat is felhasznál.


Kiegyezés Kádárral ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 567 Ft

Kiegyezés Kádárral ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7424
ekönyv hossza 421 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Jaffa Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Kiegyezés Kádárral
Regisztrálok