Zokog a föld

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Az ukrajnai események egyszőke német szépség ragyogó szemein át! Winkler ebben a könyvében a Majdan térieseményeket és a mögöttük folyó titkosszolgálati űzelmeket mutatja be. Apénzváltó, a 210-es izotóp és a Holland alagút után a Zokog a föld után egyújabb romantikával alaposan megfűszerezett kalandregény...

Sabine, vagy Bébi, ahogykollégái becézik, a német titkosszolgálat egyik legtehetségesebb ügynöke. Mindösszeharmincéves, amikor Ukrajnába küldik, néha még szende iskoláslánynak nézik, deminden helyzetben feltalálja magát és felbecsülhetetlen értékű szolgálatokattesz Berlinnek, majd Washingtonnak, még a tüntetők által alakított kormány egyik miniszterét is beszervezi. Akönyv egyik fordulópontján, amikor a CIA állományába kerül, addig visszafojtottnőisége is feltámad. Ez a változás azonban a további izgalmas kalandok kezdetétjelenti számára, hiszen a „hálózatból” kilépni szinte lehetetlen.

És ha az olvasót az ukrajnaiesemények valóságos politikai háttere érdekli, akkor a médiában követhetetlenkáosz helyett itt érzékletes képet kap a Krim félsziget bekebelezéséről, adél-kelet ukrajnai szeparatistákról.

„William G. Winkler... minden eddiginél merészebbkönyvet írt. Nem kis bátorság kellett ugyanis ahhoz, hogy a tavaly kirobbantukrajnai válság kellős közepébe vágjon”– írta Winkler új könyvéről egy női magazin, a Csók és Könny. Az E-kulturaportál értékelése szerint pedig aszerző „a politikai kalandregény műfajában a legjobbak közé tartozik, de ő az,aki mindenkinél frissebben reagál a világ aktuális eseményeire.”


Zokog a föld ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 016 Ft

Zokog a föld ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Atlantic Press Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Zokog a föld
Regisztrálok