Ernst Theodor Amadeus Hoffmann

Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann (eredetileg Ernst Theodor Wilhelm; Königsberg, 1776. január 24. – Berlin, 1822. június 25.) a német romantika egyik kiemelkedő írója, továbbá komponista, zenekritikus, karmester, jogász, grafikus és karikaturista volt. Az Amadeus keresztnevet művészi eszményképe, Wolfgang Amadeus Mozart után vette fel.Apai és anyai felmenői ügyvédek voltak. Hoffmann az egykori Poroszország fővárosában, Königsbergben született 1776. január 24-én. Édesapja, Christoph Ludwig Hoffmann (1736–1797) is ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1767-ben kötött házasságot unokatestvérével, Luise Albertine Doerfferrel (1748–1798). Három gyermekük született. 1778-ban a szülők elváltak, az apa megához vette a tízéves Johann Ludwigot, míg az anya két kisebb fiával rokonaihoz, három testvéréhez költözött, akik meghatározó szerepet töltötte be a kis Hoffmann életében. Alap- és középfokú tanulmányait Königsbergben végezte. Az iskolában barátságot kötött Theodor Gottlieb von Hippel-lel, akit 1786-ban ismert meg. Hippelt a testvérének tekintette.Ugyanitt kezdett jogot tanulni 1792-ben. Az államvizsgát 1795-ben tette le.Hoffmann karikatúrája önmagárólNem sokkal később Glogauba került, ahol nagybátyjánál, Johann Ludwig Dörffernél lakott. Nagybátyja lányával, Minnával 1798-ban jegyezték el egymást.1800-tól bírósági titkár lett Poznanban. 1802-ben felbontották az eljegyzést Minnával, röviddel ezután Maria Thekla Rorer-Trzynskaval házasodott össze.1805-ben lánya született, aki pár évvel később meghalt. Hoffmann 1808-ban feleségével Bambergbe költözött. A bambergi színházban karmesteri állást kapott.Ha megkérdezték, elsőként zenésznek vallotta magát, aztán azt mondta, hogy tud rajzolni és ha kell festeni is, és csak harmadszorra említette meg azt, hogy ír is.
| 1 - 2 |
Mozaik
Részletes
Ár szerinti rendezés
ABC szerinti rendezés
2  ekönyv