"Ha valaki akkor a végház tájékán járt, bizonyára csodálkozott volna, hogy még hajnaltájon is dübörögnek a csizmák, mert akkor már kevés okuk volt táncolni a végvári legényeknek." Az öt török vitéz megállt a magyar csapat előtt. A magyarok meglobogtatták süvegüket, és helyet adtak a törököknek, akik gyönyörködve nézték a magyar vitézek lovait. Most nem ellenségek voltak, csupán bajvívók, vitézek, bajtársak a végvári élet szépségeiben és mostohaságában.Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait.A kötet a Fekete István életművét bemutató sorozat tagja.
A koppányi aga testamentuma ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.