A megbízó

ebook
0 értékelés (érték: 0)

„A megbízó egy szórakoztató, fülledt és lebilincselő történet a második esélyről.” – Harlequin Junkie

„Egy imádnivaló történet arról, hogy éljük meg a pillanatot, ne vegyünk semmit biztosra, és a sors elvégzi a maga kis varázslatait.” – Guilty Pleasures Book Reviews

Csak egy tipikus hétfő volt.Egészen addig, míg a nagyfőnök rám nem bízta egy reménybeli új ügyfél becserkészését.

Kétévnyi bizonytalanság után a munkahelyemen egy csúnya baklövésem miatt ez a lehetőség, hogy bizonyítsak a senior partnereknek, minden, amire szükségem volt. Vagy legalábbis azt hittem… Aztán besétáltam a tárgyalóba és beleütköztem a férfiba, akit meg kellett volna győznöm az együttműködésről. A kávém kilöttyent, a papírjaim szanaszét szóródtak a földön, én meg majdnem elvesztettem az egyensúlyom. És mindez a napom jobbik része volt. Mert ez a nagyszerű férfi, aki leguggolt hozzám, miközben úgy nézett rám, mintha élve fel akarna falni, nem más volt, mint az exem, Gray Westbrook.

A férfi, aki után még csak mostanában kezdtem továbblépni.
A férfi, akit a szívem megvetett, miközben a testemnek egészen más ötletei támadtak.
A férfi, aki épp annyira karizmatikus és magabiztos, amennyire szexi.
Valahogy mégis sikerült megtartanom a prezentációmat, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az átható pillantását.
Bár azokat a mocskos dolgokat, amiket a fülembe súgott az előadásom után, képtelenség volt figyelmen kívül hagyni.
De az ki van zárva, hogy adjak neki még egy esélyt, pláne most, hogy az ügyfelünk lett. Vagy nem?

Vi Keeland, New York Times bestsellerszerző legújabb, szexi, különálló regénye újra lázba hozza az olvasókat.

A megbízó ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

2 361 Ft

A megbízó ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Álomgyár Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: A megbízó
Regisztrálok