Aknamunka - Szabotázsperek a Rákosi- korszakban

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Magyarországon az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra a kezdetektől fogva életképtelen gazdasági rendszert erőltetett a társadalomra, és ítéletek százezrei marasztalták el azokat, akik szembekerültek az irracionális gazdaságpolitika követelményeivel. Nem csoda, hogy az újjáépítés kiemelten fontos iparágának számító hazai szénbányászat is áldozatul esett a folyamatosan szélesedő hatalmi gyanakvásnak: a bányaműszaki értelmiség ellen lefolytatott, kiemelten kezelt és széles apparátust megmozgató törvénytelen eljárások olyan szakemberek életét törték derékba, akik mind a mai napig meghatározó alakjai a bányász-geológus társadalomnak. A rendelkezésre álló, bőséges levéltári forrásanyagra és az áldozatok személyes hagyatékára támaszkodva Cserényi-Zsitnyányi Ildikó végigköveti a korszak kézi vezérléssel irányított koncepciós pereit, bemutatja az ÁVH vizsgálati módszereit és erőszakos cselekményeit, miközben az is kiderül, milyen hatással volt a bányásztársadalomra a kommunista diktatúra megosztó politikája, hogyan kényszerítette beismerő vallomásra az 1950-ben letartóztatott pécsi bányamérnököket Komlós János államvédelmi százados, a Mikroszkóp Színpad későbbi ünnepelt humoristája, vagy hogy milyen szerepet játszott a szuhakállói bányaszerencsétlenség az ÁVH tejhatalmú vezetője, Péter Gábor letartóztatásában. A kötet egy szűkebb szakmai réteg tragédiáján keresztül metszően éles képet rajzol a kommunista diktatúra mindennapi működéséről, és a Rákosi-korszakról kialakított képet tovább árnyalva ráirányítja a figyelmet azokra, akiknek szenvedései eddig javarészt ismeretlenek voltak az olvasók előtt. CSERÉNYI-ZSITNYÁNYI ILDIKÓ 1974-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1999-ben. Doktori címét 2016-ban szerezte. 1999-től a Történeti Hivatal, illetve utódintézménye, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársa. Fő kutatási területe az 1945-1956 között lefolytatott politikai, katonai és gazdasági perek és egyéb büntetőeljárások története.

Aknamunka - Szabotázsperek a Rákosi- korszakban ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

2 361 Ft

Aknamunka - Szabotázsperek a Rákosi- korszakban ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7251
ekönyv hossza 347 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Jaffa Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Aknamunka - Szabotázsperek a Rákosi- korszakban
Regisztrálok