Álomszövők

ebook
0 értékelés (érték: 0)

„Soha ne add fel az álmaidat!” – így hangzik DEBBIE MACOMBER mottója, melynek igazára saját szédületes pályafutása a bizonyíték. A diszlexiával küzdő családanya ma már világhírű írónő, akinek neve nem hiányzik a világ egyetlen bestsellerlistájáról sem. Hogy mi a titka? Valódi nőkről ír, akik talán a szomszédaink is lehetnének. Az Orgona utca című regénysorozat egyes részei különálló történetek, de a helyszín, a szereplők mindig visszatérnek, és az is kiderül, éppen milyen események tartják izgalomban az utca lakóit…

Lydia új fonalboltot nyit az Orgona utcában, s hogy növelje forgalmát, kötőtanfolyamot hirdet. Három jelentkező akad: az egyik Jacqueline, az elkényeztetett úrinő, aki elhidegült a férjétől, és ha nem vigyáz, a fiát is elveszítheti; a másik a szeretetreméltó Carol, aki epekedve vágyik kisbabára, de úgy tűnik, álma sosem válik valóra; a harmadik pedig a gyakorlatias Alix, a szemközti videotéka tulajdonosa, akit szobatársa bűnéért ítéltek közmunkára. A négy nő sorsa úgy fonódik össze, mint tarka szálak egy kötésmintában. Lydia boltjában azonban nemcsak nyitott ajtóra, hanem nyitott szívekre is találnak, miközben az Orgona utcai párkák csendesen és derűsen szövögetik az emberi sorsok fonalát…

Álomszövők ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 177 Ft

Álomszövők ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7340
ekönyv hossza 400 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Harper Collins Magyarország Kft.
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Álomszövők
Regisztrálok