Az Arany Horda árnyékában

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Ezerkétszáznegyvenöt tavaszán IV. Béla király keletre küldi hű serviensét, Zoltafia Leventét, hogy kiderítse az országból négy éve visszavonult Batu kán, a Tündöklő szándékait. Levente és benei társai Hanza-városi kereskedőknek álcázva indulnak az Arany Hordával határos Halicsba. Levente mordvin íjászaival megsegíti a Batu fővárosába tartó halicsi fejedelmet egy riválisával vívott csatában. Danyiil katonai kíséretének elvesztése miatt kényszerűségből elfogadja Levente ajánlkozását, és együtt vágnak neki a két hónapos útnak. Danyiil IV. Béla halálos ellenfele, a hírhedt halicsi háborúk végső győztese, fejedelemsége azonban ekkor már a mongolok vazallus állama. Csak káni engedéllyel uralkodhat, miután hódolt Batunak.

Páncélos orosz bojárok, nomád lovasíjászok támadják a karavánt, a sivatagban megfosztják őket a vizüktől, orvlövészek vadásznak rájuk. Nehéz harcokban fogyatkoznak az orosz és mordvin harcosok, kiderül, hogy áruló van közöttük, sőt Batu kémszolgálata is felfigyel a fejedelem körüli cselszövésre. Levente mindent kockára téve küzd, mert tudja, hogy a Magyar Királyság számára létfontosságú Batu terveinek megismerése.

Középkori vásár, harc az emberkereskedőkkel, Kijev túlélőivel. Szaraj színes keleti világa, mongol jurtadzsik és turdak testőrök. Hatalmi harc Batu és a dzsingiszida hercegek között, eskü a kettévágott kutyára.

Urbánszki László Anno Domini című történelmi regénysorozatának legújabb kötetében alig ismert helyszínre vezeti el az olvasót: a mongol pusztítás után kaotikus állapotokba süllyedt Halicsi és Kijevi Fejedelemségek, valamint a világtól elzárt Arany Horda területére. Jól ismert hősei mellett felbukkannak a korszak és a térség meghatározó történelmi személyiségei, de a szerző most sem feledkezik meg a föld népének áldozatos harcairól és győzelmeiről.


Az Arany Horda árnyékában ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

2 591 Ft

Az Arany Horda árnyékában ekönyv adatai
egyedi szavak száma 9976
ekönyv hossza 613 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Gold Book Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Az Arany Horda árnyékában
Regisztrálok