Az Orenda

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A fiatal Christophe jezsuita szerzetes, Franciaországból érkezik az Újvilágba, hogy megtérítse a „vadakat”. Arra azonban nem számít, hogy a huronok és az irokézek nemzedékek óta tartó küzdelmének kellős közepébe csöppen. A sorozatosan véres összecsapásokkal tarkított ellentét még jobban elmérgesedik, amikor a nagy huron harcos, Madár egy rajtaütést követően magával hurcol egy irokéz kislányt, Hóesést, hogy örökbe fogadja és a sajátjaként nevelje fel. A korábban baltákkal és késekkel vívott háborúban megjelennek az európaiaktól kapott lőfegyverek is, ezért egyre inkább úgy tűnik, hogy az évszázadokon át meglévő kényes egyensúly felborul, és a harc addig nem ér véget, amíg az egyik nép teljesen el nem pusztítja a másikat. Christophe, Madár és Hóesés sorsa végzetesen összefonódik ebben a több mint egy évtizedet felölelő regényben, és sem ők, sem az olvasók nem sejthetik előre, mit tartogat számukra a sors…

„A folyó mindkét partjáról irokézek tucatjai indulnak meg felénk, miután beugranak a magas fűben gondosan elrejtett kenuikba. Villámgyorsan vízre teszik őket, és máris egyre közelebb érnek lemaradó hajóinkhoz. Látom, ahogy íjászaik hátrahúzzák az ideget, és a következő pillanatban nyílvesszők hasítják a levegőt, el is találnak néhány a parthoz közelebb evező huront. A sebesültek miatt lelassult kenukat aztán másodperceken belül körbeveszik az irokézek, és baltákkal esnek a bennük ülőknek. Halálsikolyok szállnak a víz fölött. Hirtelen megpillantom azt a kenut, amelyikben a négy fiatal világi segítő ül, szőke hajuk villog a napsütésben. Kenujukat eltalálta egy irokéz nyílvessző, és süllyedni kezd. Abban a kenuban a vadak már vagy halottak, vagy megsebesültek, a segítők pedig kétségbeesetten próbálnak evezni, hogy minél távolabb kerüljenek a vészesen közeledő démonoktól. Odakiáltok nekik, hogy gyorsabban, és amikor meghallják a hangomat, rám néznek. Egyikük felém nyújtja a lapátját, mintha arra számítana, hogy valamiképpen magamhoz húzhatom és biztonságba juttathatom, amikor egy irokéz kenu suhan melléjük, és az egyik harcos a hajánál fogva átrángatja a sikítozó fiatalembert a saját hajójukba, mialatt társai baltákkal kaszabolják le a még életben lévőket. A kenu végül elsüllyed, csak a tetemek sodródnak tovább a víz színén.”

Joseph Boyden a 17. századi Észak-Amerika vadonjában játszódó, mesteri regénye vér és remény, gyanakvás és bizalom, gyűlölet és szeretet történetét mondja el, egy majdnem négyszáz éves saga, ami időtlen irodalmi remekké vált a keze alatt. Az 1966-ban született Joseph Boyden a kortárs kanadai irodalom kiemelkedő alakja. Első könyve, a Három nap az út, amely a realitás és misztikum határmezsgyéjén egyensúlyoz, 2006-ban elnyerte Kanada egyik legrangosabb irodalmi díját. Az ír és skót felmenőkkel rendelkező Boyden az Ontario-i Willowdale-ben nőtt fel, egy tizenegy gyermekes család harmadik gyerekeként. Szigorú ír katolikus családban és jezsuita iskolában nevelkedett.

Az Orenda ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

2 354 Ft

Az Orenda ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7739
ekönyv hossza 646 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Jaffa Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Az Orenda
Regisztrálok