Az internetes platformok kora

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete idén is tanulmánykötetben dolgozza fel a digitális világ társadalmi hatásaival és szabályozási kihívásaival kapcsolatos egyik fontos kérdéskört. A mesterséges intelligencia alapjogi összefüggéseit elemző korábbi kötet után ezúttal az internetes platformok meghatározóvá váló szerepe és annak sokrétű következményei jelentik a vizsgálat tárgyát.

Az információs társadalom működési mechanizmusainak és szabályozási lehetőségeinek megértésében a kutatóintézet ezúttal sem csak saját kutatói csapatára számíthat, hanem azokra a kiváló kollégákra is, akik mind – a már hagyománnyá váló – éves konferenciáján, mind pedig tanulmányköteteiben társul szegődnek a közös gondolkodáshoz. A jelen kötet négy részben, összesen húsz tanulmánnyal tárja föl, milyen társadalmi és szabályozási kérdésekkel szembesítenek minket digitális életünk megkerülhetetlen szolgáltatói, az online platformok. Az első rész a platformoknak az információs társadalomban és a közigazgatásban játszott sajátos szerepét, a második a gazdaság működésére gyakorolt hatásukat, a harmadik a társadalmi nyilvánosságot egyre jobban meghatározó befolyásukat járja körül, a negyedik rész pedig egyes fontos kockázatokat, kihívásokat elemez egy-egy tanulmánnyal.

Az internetes platformok kora ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 813 Ft

Az internetes platformok kora ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Ludovika
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Az internetes platformok kora
Regisztrálok