Nem mondhatni, hogy jól felszerelt, még csak nem is komfortos, de a falak megvoltak, volt egy ágy, mosógép, hűtőszekrény és sütő. A fürdőszobában egy villanybojler és egy elektromos radiátor. Tudta, hogy ha bármikor figyelmet szentelne neki, egy nagyon egyedi, elegáns, de a személyiségét mégis tükröző otthont varázsolhatna belőle. Egyetlen dolog hiányzott. Persze az is a közelében volt, de még csak észre sem vette. Tévutakon járt. Évek óta voltak ugyanabban a baráti társaságban egy lánnyal, akit Caroline-nak hívtak. Érdekes módon nem figyelt fel rá különösebben, mint nőre.
Caroline ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.