Égiek és földiek

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Vegyünk egy csipet Bulgakovot, egy leheletnyi Rabelais-t és egy egészséges adag Kunderát, máris közelebb kerültünk Karpowiczhoz. A dolgok egyáltalán nem mennek valami fényesen a földön. Az emberek elszigetelődtek, és már rég elvesztették a sorsuk jobbra fordulásába vetett reményüket, hitüket – egyik napról a másikra tengetik fásult és unott életüket… De egyszer csak az Istenek a tettek mezejére lépnek. Földre szállnak.


Vajon sikerül-e Nikének, Aphroditének, Jézusnak, Ozirisznak, Lucifernek és a többieknek helyre állítani a régi rendet? Egységbe forrnak-e még valaha is égiek és földiek a hit erejében?


Ignacy Karpowicz regénye briliánsan kidolgozott, ironikus vizsgálódás a modernitásról. Egyszerre megdöbbentő és rémisztő. Provokatív és blaszfémikus. Nem véletlen, hogy 2010-ban elnyerte vele Lengyelország legrangosabb irodalmi díját.


Ignacy Karpowicz (1976) lengyel író, prozaista, utazó. Az írás mellett angolból,spanyolból és amhara nyelvből fordít, és utazgat Közép-Amerikában és Kelet-Afrikában. 2010 októberében a Wydawnictwo Literackie gondozásában látott napvilágotBalladyny i romanse című műve, mellyel elnyerte a Polityka hetilap2010-es Paszport díját.

Égiek és földiek ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 961 Ft

Égiek és földiek ekönyv adatai
egyedi szavak száma 14700
ekönyv hossza 688 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Typotex
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


gyulavitez

Érdekelne ez a könyv, de a 3 500 Ft-os árat nagyon soknak találom! Főleg úgy, hogy a kötet ára nyomtatásban 3 490 Ft és ha még van törzsvásárlói kedvezményed, akkor még kevesebb! Hogy akarják így a kiadók visszaszorítani a warezt és rábírni az eOlvasókat a legális tartalmak vásárlására???

  • 0
2013-04-11 19:58
lzoltan

Hasonló véleményen vagyok én is. Amíg egy e-könyv ára nem megy 1000 HUF alá (akció nélkül), addig nem is fog megnövekedni a kereslet. Legutóbb 690-ért vásároltam (nem itt), az egy elfogadható ár.

  • 0
2013-04-11 23:31
Ficsor.z

A könyv zseniális. Érdemes még ilyen drágán is megvenni. Már megjelent a következő könyve is, a "Csoda". Azt is szeretném elolvasni.

  • 0
2014-10-17 19:07
Írj véleményt az ekönyvről: Égiek és földiek
Regisztrálok