Egyenes úton – egyedül

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Mondhatnánk, hogy múlt század eleji lányregény, de nem, ez nem egy szirupos történet, hanem hét lány sorsa, kik közül négyen mások, mint a többség, és ketten elkeseredett harcot vívnak a boldogságukért.
A női emancipáció, annak minden előnyével és hátrányával, éppen elsöpörni készül a rájuk kényszerített korabeli tradíciókat és elvárásokat, amikor Balázs Ágnes és két húga árván marad. A tizenhat éves Ágnesre hárul két húgának az iskoláztatása, erkölcsi és szellemi nevelése. A feladatot lelkiismeretesen végző lánynak egyetlen kívánsága formálódik a kemény évek során: hogy egyszer csakis önmagának, önmagáért élhessen.
Az Oroszi-lányokat apjuk vakmerőnek és szabadnak nevelte, a négy lány mégis más-más elveket vall, s szüleik nem csekély aggodalmára az élettel szemben támasztott igényeik, vágyaik is nagyon különbözőek.
Hogy közülük ki éri el a célját, és melyikük sorsa fordul tragédiába, az kiderül Ritoók Emma emóciókkal teli, szép könyvéből, mely már csak minősége és szellemi gazdagsága folytán sem maradhatott ki a Női remekírók sorozatból.
A szerző, akinek ősei között Hunyadiak, Báthoriak, Bethlenek bukkannak fel, ezzel a művével 2000 koronát nyert az Új Idők pályázatán.

Egyenes úton – egyedül ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár: 1 173 Ft

704 Ft

Egyenes úton – egyedül ekönyv adatai
egyedi szavak száma 4505
ekönyv hossza 153 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Atlantic Press Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Egyenes úton – egyedül
Regisztrálok