Egyszer már szerettél

ebook
0 értékelés (érték: 0)

„Megérintett, elgondolkodtatott, felkavart.” – Book Babes Unite

„Igaz érzelmek és jól adagolt romantika.” – The Overflowing Bookcase

Miközben másokat próbálok menteni, elveszítem önmagam... Orvosként vékony jégen táncolok, hogy együttérző legyek, de érzelmileg ne vonódjak bele túlságosan semmibe. Ugyanez igaz a magánéletemre is: a szerelem olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Egészen addig, amíg dr. Westin Grant le nem bontja a falakat körülöttem, én pedig azon töprengek, vajon elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy kockára tegyem a szívemet. Amikor a klinikai kísérletem során összeütközik az, aki voltam, és az, akivé próbálok válni, egy beteg sorsa mindent megváltoztat. Egyetlen pillanat alatt veszélybe kerül minden, amiért addig dolgoztam. A becsületem, a karrierem és még a kapcsolatom is Westinnel. Egyszer már szeretett engem, és csak remélni tudom, hogy mindig szeretni fog...

Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének szívszorítóan gyönyörű regénye a szerelem befogadásáról.

„Csodálatos, romantikus szerelmi történet.” – 4TLOReading

„Szívszorító és szívfacsaró, ugyanakkor gyönyörű.” – The Escapist Book Blog

„Corinne Michaels könyve összetörte a szívemet.” – NOLA504nerds

Egyszer már szerettél ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

2 676 Ft

Egyszer már szerettél ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Álomgyár Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Egyszer már szerettél
Regisztrálok