És ha ez már a mennyország?

Hogyan akadályozzák meg tévhiteink, hogy itt a földön megtapasztaljuk a mennyországot?

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?”
Pontosan így éreztem én is magam. Sokat szenvedtem gyermekként, majd pokolnak éreztem az életet, amikor eluralkodott rajtam a rák, és évekig állandó fájdalomban és félelemben éltem.

A körülményeim áldozata voltam, legalábbis azt hittem – amíg meg nem haltam. A halálközeli élményem során megtapasztalt igazságok azonban segítettek abban, hogy a mennyországot ne egy fizikai helyként, hanem lelkiállapotként éljem meg. Megértettem, milyen hatalmasak vagyunk, elég erősek ahhoz, hogy mind a belső, mind a külső valóságunkat alakítsuk. Ennek megvalósításához számos, vitathatatlan igazságnak hitt kulturális mítoszt kell lerombolnunk. Az olyan hiedelmek, mint „azt kapjuk, amit megérdemlünk”, „önmagunk szeretete önzés” és „mindez puszta véletlen”, születésünktől fogva belénk ivódnak, és generációk tévelygéséhez vezetnek. Ez a könyv segít ezen változtatni.

Anita Moorjani a Meghaltam, hogy önmagamra találjak (Bioenergetic Kiadó, 2012) című bestseller szerzője, nemzetközi előadó, első könyvét 45 nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példányban kelt el.

„Sokan annyira rettegnek a haláltól, hogy félnek teljes életet élni. Anita Moorjani csodálatos módon eloszlatja mind az élettel, mind a halállal kapcsolatos tévhiteket elsősorban azzal, hogy feloldja belénk nevelt hiedelmeink babonáját, majd praktikus segítséggel szolgál ahhoz, hogyan szülessünk újjá ugyanabban az életben. Ez a könyv felszabadítja a lelket, és megtanítja, nem kell meghalni ahhoz, hogy a mennybe jussunk.”
Dr. Joe Dispenza

És ha ez már a mennyország? ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár: 2 197 Ft

1 538 Ft

És ha ez már a mennyország? ekönyv adatai
egyedi szavak száma 5159
ekönyv hossza 250 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Bioenergetic Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: És ha ez már a mennyország?
Regisztrálok