Egy jó évtizede vagyunk a harmadik évezredben, mögöttünk a második, a maga csöppet sem fényes fináléjával, amit „huszadik századnak” mondunk. Érezni azt, hogy most többről van szó, mint az évek naptári számozásának a megváltozása. Korszakhatár ez mindenképpen, sőt lehet, hogy az élet és a halál közötti választásé.
Az ember megpróbál ilyenkor előre tekinteni, de ehhez mindenek előtt hátra is kell nézzünk.
Ennek a könyvnek a „harmadik évezredben készült” alkalmi – azaz konkrét alkalmakra készült – írásai ezt a helyzetet próbálták meg körbe járni. Milyen ma a világ? Miért ilyen? Micsoda az ember? Hogyan kapcsolódik más emberekhez? Mit ér az ember, ha magyar? Mit tegyünk, hogy megmaradjunk?
Évezredek között ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.