Az emberiség története során mindvégig jelen voltak olyan jelenségek, melyekre nem lehetett racionális magyarázatot adni. A XX. században, hatalmas iramban elkezdett fejlődni a tudomány több területe, de a legnagyobb kérdések továbbra is nyitva maradtak. Hogyan jött létre a világegyetem? Hogyan fejlődött ki az élet a Földön? Az elméletek száma természetesen egyre szaporodik, de tudományosan ellenőrzött bizonyítékokkal egyelőre nem szolgáltak a tudósok. A Föld több milliárd éves, az emberi faj története ehhez képest szempillantásnyi. Jelenlegi ismereteink szerint az első fejlett- és szervezett városállamok Mezopotámia területén jöttek létre. A pontos időszakkal kapcsolatban folyamatos viták vannak mind a mai napig. Ahhoz képes, hogy a történelemkönyvek szerint a civilizáció néhány ezer éves, meglepő leletek kerülnek rendre elő, olyan földtani rétegekből, melyek kizárják a hamisítás lehetőségét. A szakértők rendszeresen megvizsgálják a minden kétséget kizáróan mesterséges úton létrejött tárgyakat, de a végkövetkeztetések levonására már nincs bátorságuk. A valóságban azonban egyre több jel utal arra, hogy valami nincs rendben. Nem pontosak a történelmi ismereteink. A kétségek eloszlatásában az sem segít, hogy az úgynevezett megmagyarázatlan jelenségek területén nagyon sok a szenzációhajhász személy, akik olyan egységesítő elméletekkel állnak elő, melyet mindenre rá akarnak erőltetni. Így alakult ki nemzetközi szinten a „minden földönkívüli”, hazai szinten, pedig a „minden magyar” teória. Az úgynevezett UFO kérdés „szakértői” nem kis munkától kímélik meg önmagukat akkor, amikor bármilyen első látásra nehezen megfejthető probléma esetén előhúzzák az „ősi földönkívüliek” magyarázatot. Az ellenőrizetlen teóriák hullámszerű terjedése semmi esetre sem szolgálja a tisztánlátás kialakulását. Ez természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Földön kívül nem létezhetne magasan fejlett civilizáció. Valóban vannak olyan zavarba ejtő, több ezer éves falfestmények, melyekre nem sikerült idáig egyértelmű válaszokat találni. A Dél-Afrikában, Ausztráliában, Olaszországban található, esetenként több tízezer éves alkotásokon olyan formájú lények tűnnek fel, melyek enyhén szólva zavarba hozza a válaszokat kereső embert.
Móricz János történetéről önálló könyvet írtam, de a halála körül kialakult polémiákkal nem foglalkoztam. Mi történhetett a Tayos történet két főszereplőjével?
A kristálykoponyákról számtalan könyvet írtak már. Mi lehet igaz a fantasztikus színezetű elmesélésekből?
A Burrows-barlang esete az 1980-as évek elején pattant ki az Amerikai Egyesült Államokban. Russel Burrows állítólag rálelt egy olyan barlangrendszerre, ahol hatalmas kincset talált. A leleteken saját elmondása szerint ismeretlen írásjelek is voltak, melyek megfejtésében a kutatók nem tudtak eredményt felmutatni. Mi lehet a meghökkentő elbeszélések mögött?
A középkorban alkotó festők állítólag Földön kívüli repülő objektumokat örökítettek meg vásznaikon. Lehetséges ez?
A kolumbiai ősrengetegben olyan aranyból készült repülő modelleket találtak, melyek egyértelmű bizonyítékai annak, hogy magasan fejlett civilizációk már jártak bolygónkon. Mi lehet ebből igaz?
Sok-sok rejtély, melynek egy részére lehet találni ellenőrizhető magyarázatokat. A teljes bizonyosság természetesen sok kérdésnél még várat magára.
Könyvem második felében olyan novellákkal, rövid történetekkel találkozhat az érdeklődő, melyek éppen ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Az időutazás, a jövő megismerésének lehetősége, esetleg a múlt megváltoztatása régóta foglalkoztatja az érdeklődő embert. Talán egyszer, a nem túl távoli jövőben egyértelmű válaszokat kaphatunk ezekre a problémákra is.
További információ: www.messagefromthegods.com
Fantasztikum ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.