Feketebőrű Otelló

ebook
0 értékelés (érték: 0)

„A sivatagban azonban másképp viselkedett volna. Ha a sivatagban valaki azt állította volna, hogy az édesapja gyáva, Otelló megveri az illetőt; ha valaki azt állította volna, hogy látta a húgát meztelenül, Otelló megvakítja az illetőt; és ha valaki azt állította volna, hogy az édesapja nem Otelló nagyapjának a gyermeke, azt az illetőt minden bizonnyal megöli. De Otelló maga mögött, a sivatagban hagyta szeretteit, a pusztításra irányuló indíttatásaival együtt. Velencében rátalált egy családra, és motivációt is lelt arra, hogy elfogadja a családot olyannak, amilyen.”

A kortárs albán író, Ben Blushi regénye a 14. századi Velencébe és Vlorába, a rabszolga-kereskedelem és a török hódítás korába viszi az olvasót. Főszereplője a fekete bőrű kisfiú, aki – miután megvásárolt rabszolgaként a Contarini családhoz kerül – a legkisebb lánytól megkapja az Otelló nevet. Hiába szeretne azonban beilleszkedni ebbe a családba vagy új környezetébe, bőrének színe már eleve meghatározza sorsát. Férfivá válását a körülötte erőteljesen jelenlévő előítéletek és bizarr szokások befolyásolják. Valamennyi lépését a babona és a mágia bűvköre veszi körül. Hiába villan fel egy rövid időre a minden előítéletet elsöprő szerelem és a boldog jövő ígérete, ez a történet nem éppen úgy alakul, ahogyan előre elképzelnénk…

Feketebőrű Otelló ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 654 Ft

Feketebőrű Otelló ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7076
ekönyv hossza 523 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Napkút Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Feketebőrű Otelló
Regisztrálok