Fenevadak Erdélyben

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A Fény és förtelem és A kék macska című krimikből jól ismert Szepesi Herold és Báthory Olga nyomozópáros ezúttal elhagyják Budapestet.
Barátaik, Róbert és Ilonka összeházasodnak, és Erdélybe utaznak nászútra. Herold Párizsban szakmai találkozón vesz részt, így Olga egyedül marad otthon. Nyár van és uborkaszezon, Olgának ezért nem sok kalandban van része, míg el nem olvassa Ilonka levelét. Barátnője egy különös nagyasszonyról, a különc viselkedésű Szentkirályi Ágnesről számol be, aki szintén vendége az erdélyi nyaralóhelynek. A nyomozólány, arra gondolván, Jánossy Alfréd rendőrhadnagy barátja szavait idézve, hogy „a bűn soha nem alszik”, elhatározza, hogy ő is felkerekedik és elutazik Szovátára, Erdélybe. Szeretné közelebbről is szemügyre venni ezt a furcsa nagyasszonyt, akinek személyisége igencsak felkeltette a kíváncsiságát.
Erdély festői környezetében és tájain semmi sem az, aminek látszik. Hőseinknek egyesült erővel ismét sikerül egy vérfagyasztó bűnügy kusza szálait apránként kibogozni, miközben a helyi kulturális sajátosságokba is betekintést nyernek és Olgát sem hagyja cserben intuitív ösztöne. Kultúra, erotika, horror, nyomasztó éjszakák és nappalok váltogatják egymást.
A könyvet Nyári Eszter grafikusművész illusztrációi és nagyszerű borítója díszítik, míg a kiadást újból a Publio Kiadó jegyzi.

Fenevadak Erdélyben ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

780 Ft

Fenevadak Erdélyben ekönyv adatai
egyedi szavak száma 6245
ekönyv hossza 194 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Publio Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Fenevadak Erdélyben
Regisztrálok