Hogyan rohanj a vesztedbe

Szerzők listája
ebook
0 értékelés (érték: 0)
Albert Stark, a jámbor juhtenyésztő torkig van az amerikai határvidék nyújtotta durva élettel, ahol gyakorlatilag bármi megölheti az embert. Párbaj délidőben. Kocsmai bunyó. Mérges kígyók. Mérges kurtizánok. Kolerával fertőzött víz. Egy elszabadult ördögszekér. Valami, amit „lábujj-lábnak” hívnak. Sőt, akár egy kiruccanás az árnyékszékre is veszélybe sodorhatja az ember életét errefelé.Bizony, millióféleképpen rohanhatsz a vesztedbe a nagyon vad nyugaton, és Albertnek feltett szándéka, hogy ezeket mind elkerülje. Egyesek szerint ő ezért gyáva. Albert szerint ő csupán józan. Ám amikor a barátnője dobja őt a város legkiállhatatlanabb pasasáért, Albert úgy dönt, hogy visszavág – noha nem tud sem lőni, sem lovagolni, de még egy rendeset behúzni sem. Minő szerencse, hogy társául szegődik egy gyönyörű pisztolyhősnő, aki kettejük helyett is elég kemény. Minő balszerencse, hogy a szépség férje a határvidék legnagyobb, leggonoszabb és legféltékenyebb rosszfiúja. Így hát Albert már millió és egy módon tud a vesztébe rohanni a Vadnyugaton.Seth MacFarlane bemutatkozó regénye nem csak azoknak könnyed kikapcsolódás, akik rajonganak a világhírű rajzfilmkészítő és rendező munkásságáért.
Hogyan rohanj a vesztedbe ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 323 Ft

Hogyan rohanj a vesztedbe ekönyv adatai
egyedi szavak száma 6050
ekönyv hossza 198 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Agave
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Hogyan rohanj a vesztedbe
Regisztrálok