Hol találod Istent?

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A könyv három előadássorozat anyagát tartalmazza: Krisztusról, az egyházról és a liturgiáról. Jézus Krisztus személye és műve köti össze a három részt, hiszen Krisztus ma is az általa elindított és a Szentlélektől kísért egyházban él tovább. Az egyház nem csak Jézus műve, hanem Jézus egyik jelenléti módja itt a földön. Az egyház pedig a liturgián keresztül nyilvánul meg a legbeszédesebb és a teljes embert megérintő módon. Az egyház a megtestesülés folytatása. Isten Jézus Krisztusban nemcsak vándorlásunk társa lett, hanem arra hív szüntelenül, hogy mi is legyünk az Ő társai terveink megvalósításában, azért az Isten telálkozóra hív a liturgiában, ahol feladatot is szán nekünk. Ezekből a telálkozásokból él a kereszténység. A gondolatmenet tulajdonképpen nem magában a könyvben halad tovább, hanem az olvasóban azzal, hogy bevonódik a sorokba, azzal, hogy megért és felismer valamit és Valakit, azzal, hogy "lángoló szívvel" egyben látja a három témát, a feltámadt Krisztust, aki a kenyértörésben, az egyházban ma is felismerhető.

Hol találod Istent? ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 635 Ft

Hol találod Istent? ekönyv adatai
egyedi szavak száma 5894
ekönyv hossza 224 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Ecclesia Szövetkezet
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Hol találod Istent?
Regisztrálok