Húzós 3.

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Itt a harmadik kötet, jelezve, a műsor negyedik évada szeptembertől már az ötödik látható a képernyőn éppolyan húzósra sikeredett, mint az előzők!

Rónai Egon most sem okoz csalódást, nyugodtan megkérdezi, amit más nemigen szokott.

Hogy milyen volt az első pár napja bevándorlóként Magyarországon.

Miért nem tudott hűséges maradni. Vagy éppen miként igen.

Hogy mi viszi a politika felé. Hogy mi tartja attól távol.

Sztárok, művészek, tudósok, hősök. És a beszélgetések után már ismerősök is.

Harminc arcél, több száz kemény vagy éppen együtt érző kérdés.

Halász Judit, Csányi Vilmos, Benedek Miklós, Huszti Péter, Bereményi Géza, Makk Károly, Lukács Sándor, Kulka János, László Zsolt, Pintér Béla, Ferge Zsuzsa és a többiek.

Harminc sors harminc megrázó, megejtő vagy éppen megdöbbentő interjú.

Bereményi Géza író, rendező: Cseh Tamással nem volt személyes a kapcsolatunk. Azóta személyes, amióta meghalt. Volt úgy, hogy csak némán rugdostuk egymásnak a labdát.

Kulka János színművész: Régen soha nem féltem színpadra menni, nem volt bennem bizonytalanság. Most már ennek a színpadra vezető útnak a percei, órái is egyre nehezebbek.

Juhász Előd zenetörténész: Megjelent az a bizonyos karton is, ami a beszervezésemről szól. Kérdezem tőled, Egon, ha téged elküldenek Ghánába ösztöndíjjal, és ott azt mondja valaki, fel akarja robbantani a magyar Parlamentet, nem teszed meg magyar állampolgárként, hogy [] elmondod?


Húzós 3. ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár: 1 331 Ft

1 131 Ft

Húzós 3. ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7030
ekönyv hossza 302 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: 21. Század Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Húzós 3.
Regisztrálok