No.1 bestseller Németországban
Nyugat drámaian alulértékeli az ISIS erejét. A radikális iszlám jóval erősebb, mint gondolnánk – és már megállíthatatlanul itt van a kapuink előtt.
Jürgen Todenhöfer a német Parlament CDU/CSU frakciójának egykori képviselője, fegyverkezés-ellenőrzési és fejlesztési segélyekkel foglalkozó szakember az egyetlen nyugati állampolgár, aki hivatalosan ellátogathatott az Iszlám Állam területére, és onnan épségben, és egészben hazajuthatott.
Todenhöfer tavalyelőtt (2014-ben)!! hosszú előkészítés után magától a kalifától szerzett menlevelet, és tíz napot töltött a kalifátus világtól elzárt határai mögött. Abban a világban, ahonnan szinte semmi sem szivárog ki, és amelyet, ma már, ha csak tehetik, messze elkerülnek a nyugati újságírók. A bátor és egyedülálló tudósítás betekintést enged a „Gonosz birodalmába”, az Iszlám Állam által ellenőrzött Moszul és az ott élő, állig felfegyverzett dzsihádisták, a világ legveszélyesebb terroristáinak és szélsőséges szervezeteinek mindennapi életébe. Drámai riport a félelmetes fekete hatalomról, amelynek egyetlen célja Európa és a Nyugat elpusztítása.
Az életveszélyes küldetését könyvbe foglaló szerző szerint az Iszlám Állam nem csak kegyetlenségben és brutalitásában, de szervezettségben is jócskán felülmúlja mindazt, amit a nyugati világ gondol róluk, és a világ még soha nem látott ennél veszélyesebb terrorszervezetet. Todenhöfer szerint az Iszlám Állam jelenség azonban csak helyben érthető meg. Ahhoz pedig, hogy egyáltalán esélyünk legyen védekezni és legyőzni, először meg kell ismernünk azt. A mélyreható, igényes és sokszor megrázó magyarázat pontosan ebben segít bennünket. Abban, hogy megértsük az Iszlám Állam születésének okait, a hozzá csatlakozó szélsőséges iszlamista fiatalok indítékait, vezetőinek világképét, és a nyugati vezetők felelősségét a kialakult helyzetben.
Inside ISIS ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.