Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel…

ebook
0 értékelés (érték: 0)

"Dr. Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos egy szerelmi szakítás után beköltözik élete első önálló lakásába. Kezébe kerül egy kopott kis doboz, rajta felirat: Emlékek. A dobozban a gimnáziumi ellenőrző könyvek mellett egy megsárgult füzetet talál – kamaszkori naplóját. Felüti, elkezdi olvasni, és nem győz csodálkozni. Ezt valóban ő írta?

Nem, nem ő írta. Hanem a tizenhét éves, jófiúságot megelégelő, szülők ellen lázadó, világmegváltó terveket dédelgető, őszinte szerelemre és fergeteges szexre vágyó Hori. Akinek ő már a nevét is kitörölte az emlékezetéből… Ám a szembesülés kamaszkori énjével kérdések sorát indítja el benne. Másnap reggel beteget jelent, és párbeszédbe kezd egykori önmagával.

Vajon mit tenne máshogy, mint akkor? És most mit kellene másképpen tennie, hogy ne egy önmagával és az életével elégedetlen, kiégett felnőtt találkozzon a hajdani fiatalemberrel? Hogy saját magára ismerjen. Dr. Horolovszky Tamás emlékezik, és újra él szerelmet, csalódást, barátságot… Melyik az igazi élete? Melyik az igazi énje?
BALATONI JÓZSEF, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte – írói pályáján azonban most indul el. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő „megoldóképleteit” dolgozza fel."

Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel… ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 961 Ft

Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel… ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Jaffa Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel…
Regisztrálok