Kisvakarcs

ebook
0 értékelés (érték: 0)

„Nem túlzás azt állítani, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, az soha többé nem tud úgy gondolni (Steve) Jobsra, mint azelőtt."- The New York Times

Lisa Brennan-Jobs, Steve Jobs elsőszülött lánya önéletrajzában felnőtté válásának történét osztja meg velünk, különleges portrét festve korunk egyik ikonikus alakjáról, Steve Jobsról. Korai éveiben Lisa édesanyjával, Chrisann Brennannel lakott: ekkor apja egyfajta mitikus figura volt számára, akivel csak nagyon ritkán találkozott. Később, amikor Steve érdeklődni kezdett iránta, megnyílt előtte egy villák, nyaralások és magániskolák fémjelezte, új világ. Apja figyelme boldogsággal töltötte el, de hamar megismerte Jobs rideg, kritikus, kiszámíthatatlan oldalát is. Középiskolás korában megromlott a kapcsolata az anyjával, ezért úgy döntött, az apjához költözik. Azt remélte, Jobs ettől végre olyan apja lesz, amilyet mindig is szeretett volna.

A Kisvakarcs Lisa Brennan-Jobs gyerekkorának és fiatalságának szívbe markoló története. A kötekedő, bölcs és vicces Lisa felejthetetlen kalauz, aki folyamatosan rácsodálkozik a korra, városra és a két különleges családra, amelyben él, miközben rettenetes érzésekkel viaskodik – szégyelli a puszta létét, úgy érzi nem lenne joga élni.
A Kisvakarcs izgalmas korrajz az 1970–80-as évek Kaliforniájáról, és őszinte vallomás egy meglehetősen bonyolult, ellentmondásos apa-lánya kapcsolatról. „Ezzel a mesteri memoárral Lisa Brennan Jobs olyat alkotott, ami felülírta a várakozásainkat, és megteremtette a tökéletes szilícium-völgyi gótikát. A könyv számtalan erénye közül a legnagyobb talán az, hogy a szerző igazán a sajátjává formálta ezt a történetet."
— Vogue

„Gyönyörű, irodalmi és pusztító."
— The New York Times

„Csodálatosan elmesélt történet családról, szeretetről és identitásról. Döbbenetesen szép tanulmány a gyereknevelésről, amelynek az egyik szereplője történetesen épp az Apple társalapítója."
— Kirkus Reviews

Kisvakarcs ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

2 315 Ft

Kisvakarcs ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: HVG Könyvek
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Kisvakarcs
Regisztrálok