1798-ban vagyunk, Nápolyban. Fülledt s forradalommal terhes a levegő. Összefognak a nápolyi hazafiak legjobbjai, hogy – életük kockáztatása árán is – szembeszálljanak az önkényuralommal. A fenyegetett zsarnok ilyenkor akár magával az ördöggel is szövetkezik, hogy hatalmát megvédje: ezúttal haramiákkal, gyilkosokkal, és a hírhedt prostituáltból királyi kegyencnővé lett Lady Hamiltonnal. Mi keresnivalója van ebben az izgatott kavargásban a bájos, üde Luisának? Gyermekkora óta alig tette ki lábát a pálmakertes ház paradicsomi védettségéből. Hogy kerül mégis a viharos események forgatagába, milyen erők, milyen szenvedélyek sodorják magukkal? Megrendítő, tiszta, szép szerelem keretében tárja elénk Dumas e forrongó esztendők esményeit s bennük a szépséges Luisa San Felice végzetes sorsát. A regény befejezetlennek látszik, de Dumas Emma Lyonna című művében írja tovább és fejezi be ennek az izgalmas korszaknak és hőseinek fordulatokban gazdag történetét.
Luisa San Felice ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.