Bár az uralkodó kifejezettentávollétével tüntet, mégis királydrámát látunk – hiszen magyarul így nevezzüka korszak legnépszerűbb műfaját, a történelmi drámát, amely jelen esetbenolyan súlyos és örökké érvényes kérdéseket vizsgál, mint például atörvénytisztelet, az állam és egyház viszonya vagy éppen az idegengyűlölet;Morus Tamás mártír szent életéből vett események füzérénkeresztül. Noha rekordszámú, ötvenkilenc beszélő szereplőjévelkorának legnagyobb szabású színdarabjaként készült, sokáig elhanyagolták eztaz egyetlen, letisztázatlan, megrongálódott kéziratban fennmaradt művet,kapásból előadhatatlannak ítélve, ám azóta számos jelentős színtársulat,köztük a Royal Shakespeare Company bizonyította, hogy igenis előadható éselőadásra érdemes darab (annál is inkább, mert így még a cenzúra általeredetileg törlésre ítélt részek is fennmaradtak), hiszen a kor ötlegszellemesebb szerzőjének közös munkája. |
Morus Tamás ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.