Nyúlcipő

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A 21. Század Kiadó idén ősszel új John Updike életműsorozatot indít, aminek nyitányaként újra kiadja a szerző Nyúl-sorozatát. Az első könyvként megjelenő Nyúlcipőt a Time magazin a 100 legjobb regény közé sorolta.
John Updike (1932-2009) a Nyúlcipővel lett végérvényesen generációja és a huszadik századi amerikai próza egyik legnagyobb alakja.

Harry „Nyúl” Angstrom, menő kosaras és rajongott sztár volt a középiskolában, mintaélettel, de most, huszonhat évesen elhatározza, hogy elhagyja feleségét és családját.

Kezd felnőni és érzi: a lelkében harcban állnak ösztönei és a józan esze, a szexualitás és a családi kötelékek, saját érdeke és a társadalmi kötelezettségek.

Harryt menekülése azzal szembesíti, hogy magának is hazudott, ezért cikkcakkban kényszerül haladni, mint a nyúl, de továbbra is úgy érzi, jó úton jár: egy láthatatlan vonalat követ, amelynek mentén révbe érhet, hiszen végső soron minden emberi döntés arról szól, hogy az önzést választjuk-e, vagy a jóságot és az isteni kegyelmet.


A Nyúlcipő Updike talán leghíresebb regénye. Az ötkötetes Nyúl-sorozat első kötete magyarul éppen ötven éve, 1968-ban jelent meg először, Réz Ádám fordításában. Most a 21. Század Kiadó Gy. Horváth László új fordításában adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát – John Updike életműkiadásának első darabjaként.


Nyúlcipő ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 961 Ft

Nyúlcipő ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: 21. Század Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Nyúlcipő
Regisztrálok