Öbölkör

ebook
0 értékelés (érték: 0)

ZZ történetét mindennegyven évesnél idősebb magyar ismeri. A rendszerváltás előtti Magyarországegyik legjelentősebb bestsellere volt Hoppárézimi című naplóregénye. 1985-ben15 évének vitalitásával átrohant a zebrán, maga mögött hagyva egy sikeresnekígérkező jövőt kis híján belehalt autóbaleset folytán szerzett agysérülésébe.Túlélte, de testileg megnyomorodott. Dühítette, hogy környezete a szellemisérülteknek jutó módon bánik vele, ezért – igazolásul – naplót kezdett írni,mely 1987 nagy könyvszenzációja lett. Robbanó sikerét három további kötetkövette, az Öbölkör című a negyedik. Zemlényi balesete előtt kenuztott, s azekkor rögződött edzésmód sokat jelentett, mikor az életéért kellett küzdenie,később pedig kitartóan kellett dolgoznia, hogy megtanuljon újra beszélni,járni, mozogni. Jól emlékezett az Újpesti Öbölre, ahol sportolókéntmegannyiszor tette meg a kétezer méteres távot, az úgynevezett"Öbölkör"-t. A kenuedzések szintmérője volt ez, ahol teljeserőbedobással kellett evezni. Zemlényi Zoltán mindent vissza akart kapni azélettől, így sosem hagyta abba a hajtást. Éppen ezért lett ő egy nemzedékpéldaképe és éppen ezért sikerült neki minden. ...Kivéve, amikor mégsem... Aszerző a nagy szavak árnyékából előbukkanva bő öniróniával fűszerezvehumorizál az élet viselt dolgain. Három eddig megjelent könyve (Hoppárézimi!,Kitiltottak, Törj át az üvegfalon!) méltó folytatása az Öbölkör, úgyszójátékokban, nyelvi leleményekben, mint elgondolkodtató, életigenlőtanulságokban. A szerző előadói munkásságának kulisszatitkaiba isbepillantást nyerhetünk, ugyanis a ZZ TOUR országos közönségtalálkozó-sorozattovábbra is folytatódik!

Öbölkör ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 180 Ft

Öbölkör ekönyv adatai
egyedi szavak száma 9541
ekönyv hossza 347 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Publio Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Öbölkör
Regisztrálok