Örökkévaló 5.Rész

Roham!

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Elmondta nekik, hogymit szeretne. Elmondta százszor. Elmondta ezerszer. Sokan nem értettek egyetvele. Volt, aki ellenezte. Volt, aki semmit sem mondott. Volt, aki úgy tett,mintha meg sem hallotta volna. Akadt olyan is, aki megértette, de nem tudottbenne segíteni. Miért öleltünk hát szeretettel? Mire volt jó a védelmezés?Miféle vadállat van születőben, melynek szomja soha nem apad el, és haragjamérhetetlen? Mit számít mennyi jót tettünk, ha egyszer a rossz útra tévedünk?Emlékezni fog valaki, vagy említeni fogja nevünk a jó cselekedetek kapcsán,mikor minden lépésünk, minden mozdulatunk nyomán csupán halál terem? Kikvagyunk mi, hogy ezt a sorsot érdemeljük? Kik vagyunk mi, hogy szeretteinkszavai el sem jutnak már fülünkhöz? Honnan származik az a gyilkos ösztön,amely képes lenne már a bölcsőben ringó gyereket is elsöpörni? Ez ellen tennikell valamit!

Örökkévaló 5.Rész ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

472 Ft

Örökkévaló 5.Rész ekönyv adatai
egyedi szavak száma 2617
ekönyv hossza 51 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Publio Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Örökkévaló 5.Rész
Regisztrálok