– András! Gyere ki egy pillanatra! – kezdte halkan, nyugodtan, aztán hirtelen stílust váltott, és ráripakodott a gyanúsítottra. – Maga pedig ne terpeszkedjen itten, hallja-e! Ha engemet meglát, pattanjon fel, és álljon vigyázzban! Hamar, hamar, ne mondjam még egyszer! Ám mire a gyanúsított mozdulni tudott volna, már csak a becsapott ajtó tompa dörrenése emlékeztetett az ideges parancsnok villámlátogatására. A nyomozó vett egy mély levegőt, és lassan kifújta. Ez most nem az a pillanat, amikor összeveszhet ezzel a barommal, mert muszáj találkoznia az ügyvédnővel, amihez szükség van az ügyintéző autóra, ez meg az első haragjában nyilván azonnal visszavenné a kulcsot! Az elképedten, tanácstalanul pislogó gyanúsítottra nézett. – Maga csak ne zavartassa magát, Pál úr, üljön nyugodtan, és olvasson tovább, ez már az én gulágom!
PARLAGVÁRI PERESZTROJKA 5. ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.