Pokoljárók

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Az ezernégyszázas évek első évtizedei óriási változásokat hoztak a Magyar Királyság és egész Európa történelmében. E változások központi alakja és fő mozgatórugója Luxemburgi Zsigmond, aki Nagy Lajos királyt követte a magyar trónon. 1410-ben vitatott körülmények között német királlyá koronáztatja magát, 1411-ben háborút indított Velence ellen Dalmáciáért, 1414-ben pedig összehívja a konstanzi zsinatot, melynek fő célja a római egyház egységének helyreállítása volt, de különösen Husz János tevékenysége miatt az egyház megreformálásának kérdéseit sem kerülhette meg.

Zsigmond király és felesége, Cillei Borbála királynő törekvéseinek állandó segítője, tanúja és néha intrikus alakítója Gabriel de Sceleus, az egykor nagyváradi papnövendék, aki itáliai tartózkodása során megismerkedik a pápai udvar és a bíborosi kar valódi erkölcseivel és praktikáival. Gabriel a céljai érdekében eltanulja a leghírhedtebb itáliai méregkeverők fortélyait, miközben ifjúkori barátjával, Börki Andrással a mesés, távoli Keletről még Marco Polo idejében Európába jutott kéziratok után kutatnak azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az így megszerzett tudás nemcsak az egész hadviselést változtathatja meg, hanem királyuk hasznára is válhat.

Az egyre magasabbra törő, egyre inkább a hatalom bűvöletébe kerülő Gabriel számára azonban valóságos pokoljárás az, ahogyan sorra súlyos választásokkal kénytelen szembesülni: állást kell foglalnia Zsigmond és Borbála konfliktusában Husz János kivégzését vagy szabadon bocsátását illetően, követnie kell a királynőt nagyváradi száműzetésébe, és végül egy évszázados titok megszerzésének érdekében el kell döntenie, mi a fontosabb számára, a hatalom vagy a barátja élete.

Bökös Borbála A Sárkányos Rend című trilógiájának fordulatokban és intrikákban gazdag második kötete új és egyedi szemszögből mutatja be a Zsigmond-kor történetének első évtizedeit Konstanztól Nagyváradig, a bíborosi palotáktól a királyi várakig, a csataterektől az alkimista műhelyekig kalauzolva olvasóit.


Pokoljárók ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 724 Ft

Pokoljárók ekönyv adatai
egyedi szavak száma 11327
ekönyv hossza 710 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Gold Book Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Pokoljárók
Regisztrálok