Róza szíve

ebook
0 értékelés (érték: 0)

“Úgy zakatolt a szívem, hogy a fülemben hallottam a dallamát.”


1805–1808.
Együtt lehet élni a mardosó bűntudattal?
Marosy Róza családja megvetésétől szenved már évek óta. Fájdalom nyomja a lelkét, mely fekete fellegként takarja el előle a boldogságot. Amikor megjelenik életében a szerelem, nem áll ellen a kísértésnek, mely még nagyobb bajba sodorja őt.
Az apja messzire küldi őt a kíváncsiskodó tekintetek elől, és bár a család megmenekül a szégyentől, Rózának azonnal férjhez kell mennie. Marosy úr választása pedig nem másra esik, mint egy olyan férfira, kit már megelőz a híre.
Pereszlényi Vilmos visszavonultan, megbélyegzetten él. Pár évvel korábban eltűnt a menyasszonya, és a város egyöntetű véleménye alapján ő gyilkolta meg. A holttest azonban sosem került elő. Mi történhetett a férfi szerelmével?
Róza hisz abban, hogy nem Vilmos követte el azt a szörnyű tettet, mellyel vádolják. Elhatározza, hogy segít neki kideríteni az igazságot.
De a férfi valóban ártatlan?


Róza szíve ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

2 591 Ft

Róza szíve ekönyv adatai
egyedi szavak száma 7362
ekönyv hossza 617 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: NewLine
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Róza szíve
Regisztrálok