Székely sors

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Már teljesen besötétedett. Az egész napos szántástól minden porcikája fájt. A traktor már nem járt. Zoltán csak ült az ülésen, rágyújtott, és közben nézte, ahogy Zozó az ekét leszereli. A fiú nagyon izmos volt, könnyedén emelgette a súlyos alkatrészeket.
Hát éppen ez az, ami elől elmenekült Bukovinában. Nem akarta túrni a földet, mert jobb életre vágyott. Ezért tanult éjt nappallá téve? Ezért volt egész életében tisztességes, szorgalmas, példamutató? Élete során ez az ötödik ország, ahol élt. Mindig a nulláról indult. Mindenhol megállta a helyét.

A háború után azt gondolta: végre hazaérkezett.
Boldog volt egy gyönyörű feleséggel és egy csodás, értelmes gyermekkel, egy szép lakásban Pesten és egy kitűnő munkával a külügyminisztériumban. Boldog volt, egészen addig, ameddig Rákosi elvtárs másképp nem döntött.
Hazaérkezett?

Visszatért a földhöz. A bukovinai földet baranyai földre cserélte, a családi birtokot államira. Ezt az ekét már nem ökör húzta, hanem traktor, de a kiforgatott nedves föld szaga semmit sem változott.

Neki már nem lesz jobb élete, de Zozó… ő még teremthet magának egy könnyebb életet. Mert hát magának kell azt majd megteremtenie, hiszen Zoltán csak a székely büszkeséget és a székely kitartást hagyja a fiúra.
Egyebe nincs.
Legfeljebb még... ez az ezüst cigarettatárca.

Székely sors ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

1 496 Ft

Székely sors ekönyv adatai
egyedi szavak száma 4122
ekönyv hossza 156 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Publio Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Székely sors
Regisztrálok