Tapasztalatok

ebook
0 értékelés (érték: 0)

Előre ​eresztött beszéd.

Hogy ím az első könyvemet úgy széjjel kapdosták, mintha nádmézzel készült vóna, noha egyűgyű dógok is tanálkoztak benne, mégis tisztösségöt szörzött néköm. Mondok a zokosabb dógokrúl is összve eszkábálok valami könyvet, a kibűl tanulhat az magyar, mert sok tsudálatos és álmélkodásra méltó tapasztalatot szöröztem én az nagy nemzeti kiállitáson és én nem Bolond Istókként kukkantottam mög az kiállitást, hanem tövirül högyire, ahogyan biró urnak illik és akárhányszor élet veszödelömbe is forogtam, mert etzör a kötélen is föleresztöttek, etzör az pokolba is lyártam, amit sohse hittem vóna, hogy eleventen mög fordulhatok benne ámbátor 50-ven krajtzáromba került mög az tzigányér is füzettem.

Én bizony végig ünnepöltem a zegész nemzeti ünnepöt, noha fél esztendejig tartott, és láttam a kirájt is, kirájnét is és sok nagyméltóságu urakat mög az haza koszorus költőjét Jókai Mórt, noha épp akkor nem vót rajta, mög mindönkit, Pósa Lajost is és vótam az rátz feredőbe is, hogy a zisten süjjessze el, mert ellopták benne az gatyámat.

Mejhöz hasolló lyókat kivánok.

Göre Gábor
biró úr.

Tapasztalatok ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár: 394 Ft

276 Ft

Tapasztalatok ekönyv adatai
egyedi szavak száma 3150
ekönyv hossza 68 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Adamo Books
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Tapasztalatok
Regisztrálok