Tápéi ​furfangosok

Móra ​​Ferenc, a mikszáthi hagyomány egyik jeles és népszerű folytatója, a húszas-harmincas évek haladó irodalmának jellegzetes alakja, akinek elbeszélő művészetéről kíván e kötet képet adni, magába foglalva az 1956-ban mejelent A világ így megyen válogatásunk legjavát, a Móra Ferenc Könyvkiadó kiadásában megjelent történelmi anekdotáit – amellett közöl olyan írásokat is, amelyek eddig csak folyóiratokban, napilapokban láttak napvilágot.

Az írások egy része önélatrajzi jellegű. Gyerekkorának, ifjúkorának világát, emlékeit mondják el. Sírás, nevetés – Illyés Gyula szavaival; „a szegények rejtő, halk szeretete” – s a mindenütt jelenlevő, sorsokat, érzelmeket eltaposó „vaspata” uralkodik ezekben a történetekben.

Gyöngéd pasztellszínekben mutatja meg az alföldi tájat, hogy annál megrendítőbben, kiáltóbban és vádolóbban komoruljon elő a Földhözragadt Jánosok, Zuginék, Hajnal Matyikák portréja, sorsa. Más írásai, a hivatali bürokráciát leleplező, a közoktatást bíráló írásai, valamint történelmi anekdotái meglepő, jóízűen buggyanó vidám történetek sorozata azon a „nagyon színes és mégis végtelenül természetes, egyszerű magyar nyelven, amit csak a szögedi ember tud” (Móricz Zsigmond). Szinte minden írásában jelen van a sajátos magyar humor. Móricz megállapítása szerint „Mikszáth felfedezte, Tömörkény tökéletesre csiszolta, és Móra Ferenc élt vele, mint az aranypénzzel”.