A könyv az 1920-as numerus clausus törvény történetének részletesen dokumentált, meghatározó feldolgozása. A törvény az I. világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. Visszatekintve, Magyarországon a numerus clausus mintegy előzménye és bevezetője volt annak a folyamatnak, amely az 1930-as években számos zsidóellenes intézkedéshez, végül 1944-ben a Holokauszthoz vezetett. Kovács M. Mária professzor nélkülözhetetlen alapművet ad mindazok kezébe, akik a Horthy-korszak története és a magyar zsidóság sorsa iránt érdeklődnek. (Randolph L. Braham)Kovács M. Mária a Közép-európai Egyetem professzora. Korábban az ELTE, a University of Maryland és a University of Wisconsin-Madison tanára volt. A zsidótörvényekről írott könyve (Liberal Professions, Illiberal Politics) angolul 1994-ben jelent meg az Oxford University Press, 2001-ben pedig magyarul (Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus) a Helikon Kiadó kiadásában.
Törvénytől sújtva ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.