Vakfolt

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A lány a vonaton és a Lassan izzó tűz szerzőjétől

Nem láttad, mi lesz belőle

Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?

Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik.

A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni.

Paula Hawkins a világ egyik legismertebb és legsikeresebb thrillerszerzője. Zimbabwéban született, és 1989-ben költözött Londonba. Könyvei sikere előtt újságíróként dolgozott. A lány a vonaton 2015-ben, A víz mélyén pedig 2017-ben jelent meg, előbbiből 2016-ban listavezető amerikai film készült, a főszerepben Emily Blunttal. Könyvei világszerte több mint huszonhét millió példányban keltek el. A lány a vonaton 2015 legjobban fogyó könyve lett, és a könyvkiadás szinte minden rekordját megdöntötte: negyvenhat nyelvre fordították le, ötven országban jelent meg, több mint száz hétig nem került le a New York Times bestsellerlistájáról – ebből negyven hetet a lista élén töltött.

Vakfolt ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
Ekönyv ajánlatunk
ekönyv ár:

1 567 Ft

Vakfolt ekönyv adatai
egyedi szavak száma 0
ekönyv hossza 0 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: 21. Század Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Vakfolt
Regisztrálok