Végtelen történet

Életeken át

ebook
0 értékelés (érték: 0)

A könyv nagyjábóltizenegyezer évet ölel át. Ebből a hosszú időszakból kiragadtam néhányfontosabb pillanatot. Olyan pillanatokat, amelyek a jóról és rosszról isszólnak. Amelyek egy kegyetlen barbárról és egy áldott angyalról szólnak, ésne hidd, hogy ez két külön személy! Ez a könyv azért sem hétköznapi angyalostörténet, mert egy részét megálmodtam, és az alapján írtam le, másrészt apozitív főhős nem volt mindig az. Harmadszor pedig, mert úgy érzem,elérkezett az idő arra, hogy az emberek higgyenek és bízzanak egy jobb ésboldogabb világban, ha eddig nem tették volna! Az emberek jó része készen álla változásra, és ezzel a munkámmal szeretném megerősíteni bennük ezt azérzést, illetve egyfajta segítséget adni nekik. Durva, szomorú, erőt adó,gyengéd és elgondolkodtató részek egyaránt megtalálhatóak ebben a könyvbenis, valamint a folytatásában. Ezzel a rövid, ámde lényegre törő írásmóddal,amit én képviselek, egy új korszakot szeretnék teremteni, elsősorban azokszámára, akik nem szeretnek olvasni.

Végtelen történet ekönyv korlátlan számban letölthető (.mobi és .epub) ekönyv olvasók számára, valamint olvasható böngészőből illetve Apple, Windows 8 és Android alkalmazással is.
ekönyv ár:

701 Ft

Végtelen történet ekönyv adatai
egyedi szavak száma 3105
ekönyv hossza 125 oldal (A5)
ebook olvashatóság
szókincs gazdagság
az ekönyv kiadója: Publio Kiadó
iPad, Iphone, Android
Kindle olvasó esetén


Írj véleményt az ekönyvről: Végtelen történet
Regisztrálok