…hajdani Éden-kertet, Nézvén a pompás mezőket, A mi elménkkel képzelhettük. A világosságot hozó, Hegyeket megaranyozó Nap súgárait szemlélhettük.
Honnan vette Vízkereszt czímét e darab, melynek tartalma semmi összefüggésben sem áll ez ünneppel, erre nézve most már legfölebb találgatásnak van helye. Meglehet, azon véletlen körülménynek köszönte...
Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrzőangyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca...
Vidám és jó volt s tán konok, ha bántották vélt igazában. Szeretett enni s egyben másban istenhez is hasonlitott.
Most a tengelye esik ki a gépnek - folytatá a haldokló -, s a hulló romok dobaját hallom már koporsófödelemen. De nem akarom azt hallani. Van három fiam, ki fölvált, midőn én porrá leszek. Írja ön,...
Vajon én magam leszek-e saját élettörténetem hőse, vagy ezt a tisztet másvalaki tölti be: majd elválik - az itt következő lapokból kell kiderülnie. Hogy életrajzomat életem legeslegelején kezdjem,...
Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, Messziről lobogva tenger pusztaságon: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.
Én Uram a' fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád,'S Életben megtart, majd megszolgálom; azért tsak Róvja fel a' kapu fél fájára, hogy el ne felejtse: Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,S ha nem teszed meg, esküdj édesemméÉs nem leszek Capulet én se többé.
A török ágyúk és a puskák egyszerre megdördülnek. A vár falai megrendülnek, töltések szerteszakadnak az odarobbanó temérdek ágyúgolyótól. Az eget-földet reszkető dörgésbe a dobok, kürtök, trombiták...
Az 1937-1938 közt íródott elbeszélő költemény hőse Jónás az Úr parancsával szegül szembe, aki Ninivébe küldi prófétálni, de ő - "rühellve a prófétaságot", - elfut küldetése elől. Az...
Olyan volt minden, mintha már tudtam volna egyszer, és most nem jutna eszembe; és ez a végletekig, lidércnyomásszerűen kínos volt! Mint a mesebeli kalifa, aki gólyává változott, és elfeledte a...
"Ez világ sem kell már nékemNálad nélkül, szép szerelmem, Ki állasz most énmellettem; Egészséggel, édes lelkem!"
Vagyon az dolog-beszélésben egynéhán tréfa is, kit azért egyelétettünk ez komédiában, hogy míg az hallgatók az komédia végét érnék, addig ne szomorkodnának, szánván az egymástokot, hanem nevetnének...
Az ördög bújt az osztályba. Reggel, mikor bejöttünk, új szemétládát találtunk. Szép, nagy szemétláda, politúros. Azonnal kiderült, hogy egész kényelmesen el lehet férni benne. A szemetet...