Erdély felől megindultak hát a bujdosók. S a Partiumtól a Szepességig végigsivitott a hir, hogy a hadak között ott búsul a lengőbajszu Szepessy Pál s gyakran dörmög a szakállába. Kinzó búja amiatt...
A főkozák, miután megértette, miről van szó, nyugodtan ennyit mondott: - Mink megtesszük a magunkét. De most elkotródjatok innét, mert dühös kezdek lenni! Benyitott a szobába, elkiáltotta magát: -...
A várhegyi polgármester úr, aki nem lehet több negyvennégy, negyvenöt évesnél, és így magas polgári állása dacára is megengedhető, ha tart valamit a külsőre: íme, éppen fekete nyakkendőjét köti fel....
Ötven éven át ugyanazok az ételek kerültek mindennap az asztalra, az ebédet az üzlet pultján, a vacsorát az üvegajtó mögött lévő ebédlőben tálalták föl s este kilenckor, mikor az öreg muzsikáló óra a...
Keskeny fanyoszolyán egy öreg parasztpár alszik... Előttük, a ház közepén, a földre vackolt ágyon nyugszik egy leány, vagy hat szoknya van rajta a legfelső a fejére terítve. Csak karjai és lábai...
Mit tudsz te arról: mi volt az én álmom: a szabad s független Erdély, amely mint egy vár áll a világ közepén s szövetségese minden szomszéd hatalom: Oláhország, Moldva, Lengyelország, Magyarország....
Akkor nem tudtam még, mi van azon elbusulni való, ha utoljára akarjuk fölkeresni a régi szeretőnket! De egy esztendő mulva megtudtam már. Mert egy esztendő mulva szakálltól szőrös állal, agyagtól...
Megállottak s nézték az éjszakai csodát. A Hernád utca és a Garay utca sarkán azelőtt is volt egy kisebb kocsma, ahova vasúti kalauzok, hordárok és munkások jártak, ebből csinálták az új automata...
Mint megvert hadvezérnek, örülnie kell, ha visszakapja a régi harcteret... Boldognak kell lennie, ha Juluka visszafogadja, különben vége az életének... Új hódításra többé nincs mód... Meg...
Már késő éjjel volt, de az egész falu ébren volt. Nem bírtak megnyugodni. Minden házban csak ültek s beszélgettek. Gyilkosságról s kísérteties történetekről. Régi betyárhistóriákat...
Bizonnyal fáklyája akarok lenni az én nyájamnak. Tudom, nem rózsaszirmokon való heverés, hanem tüskebozótban való lobogás lesz a sorsom, tudom, nem szende örömökben való éldelgés, hanem küzdelem a...
Mindenki kíváncsi lett, hogy fog Zoltán kitenni magáért, s ennek a kirándulásnak azonnal olyan becsülete lett, amilyen még tanyai kiruccanásnak sose volt. Isten tudja, honnan, már mindenki tudta a...