A dánok egyszerűen boldognak születtek, vagy tudnak valamit, amit mi, többiek nem? Van-e esélyünk nekünk is a boldogságra?Helen Russell egy női magazin szerkesztőjeként dolgozik...
Négy gyerekkori barátnő számára úgy hozza az élet, hogy egy időben válnak szinglivé, ezért úgy döntenek, a már hagyománnyá vált közös nyaralásukat az eddigieknél is emlékezetesebbé teszik. A...
Farkas Balázs nem konvencionális író. Egyrészt egy nem akármilyen regény (Nyolcasok) után jelentkezik rövidprózákkal, másrészt novellái jó részének szövegvilága eléggé távol áll a kortárs...
Fantomnak születtél és az is maradsz…Oliver Walsh, az austini bűnszervezet egyik vezető tagja egy piszkos átadásra készül. A Fantomok kirabolták a 6. utcai Wally Workman...
A Piszkos alku című könyvben megismert karakterek rövid története.
Ízekkel, érzelmekkel és nem utolsó sorban emlékekkel vegyített igazi pikáns irodalom.Éppen annyira fűszeres, amennyire érzelmes. Az olvasó egy gasztronómiai szórakoztató...
Ez a gyűjtemény elsősorban prózát tartalmaz: egyperceseket, novellákat, novellaértelmezéseket, könyvajánlásokat – és két verset is. Valójában minden itt olvasható mű a valóság...
A beteges kisfiú, Szekeres Sanyi, aki azt sem tudta, miként viselkedjék mások, főleg lányok társaságában, így vall: Tudom az utat, ismerem Jani bácsit, Mariska nénit, csak az a leány, az a...
Az elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása, a falusiakat a pedagógus együttérző...
Turós Margaretának születtem és maradtam. Természettudományokat és filozófiát tanítok, kulturális antropológus vagyok. Az emigráció témája érdekel leginkább, van egy dokumentumfilmem...
A könyv szereplői köztünk élnek. (Isten bizony!) Bebarangolnak misztikus és mesés világokat, a mai magyar hétköznapokat, a sötét fantázia vidékeit. A határok elmosódnak, az emlékek...
Az önéletrajzból... "A középkorú, szemüveges, töltött galamb alkatú pszichiáter doktornő előtt rémült, fiatal nő remeg, szemmel láthatóan retteg a vizsgálattól. Tanácstalan, ide-oda rebbenő...
Az emberek ismernek, tudják, milyen vagyok, ezért sokan bizalmukba avattak és megosztották velem túlvilági élményeiket. Elmesélték, ha tapasztaltak olyasvalamit, ami számukra is...
Szerelemről, veszteségről feladásról, újrakezdésről versek, novellák avagy a hangulatok betűkkel festett vászna.
Die einfachsten Dinge im Leben sind am schönsten und am schwersten. Bei Miterleben der Kurzgeschichten, die über menschliche Schwächen und Gutgesinntheit erzählen, bitte ein bisschen...