„Ilona sírva rohant haza, és úgy kapaszkodott az édesanyjába, mintha rémeket látott volna.
- Mondd, mit láttál? – kérdezte ijedten az asszony.
- Éppen a híd felé tartottunk a lányokkal, amikor azok a fiúk, Langi úr inasai, akik a Körös vizén átívelő hidat mázolják…
- Mit tettek? – sürgette a lányt az édesanyja.
- Hát kibukkantak a vízből – hebegte.
- No és?
- Ki is kászálódtak, hogy újra beugorjanak, de akkor észrevettek, mi pedig őket és… - de Ilonka nem tudta befejezni a mondatot, mert az édesapja, aki eddig a karosszékében hallgatott, felnevetett.
- Az a nyikhaj Liebl Misi ádámkosztümben díszmenetet tartott a csabai szüzeknek?”
A jövőbe vetett hit regénye ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért. Folytatódik a család története, felfedve a legendákat, továbbadva az örökséget, építve a jövőt.
Munkácsy Mihály, Jókai Mór, Sisi, Ybl Miklós – ismert és hétköznapi emberek sorsa találkozik, miközben a történelem erői formálják a három évszázadon átívelő családtörténetet. Árvíz, földrengés, járvány. Szabadságharc, háborúk, vérzivataros idők. Szerelem, csalódás. Minden generációnak jut valami, amivel meg kell küzdenie. De vajon segít, ha ismerjük a múltunk nagy pillanatait? Ha tudjuk, honnan jöttünk? Ha meríthetünk a család történetéből, a legendákból, a múltunk erejéből?
„Történetszövőként nagy dilemma előtt álltam. Vajon 300 év távlatában mi a fontosabb? Hogy egy forró nyári napon hosszú szekérkaravánjukon megérkeztek a Felvidékről a tótok fáradtan, az evangélikusok énekeskönyvével a kezükben, és a földre ereszkedtek? Hiszen bizonyára felemelő pillanat volt, egyben valaminek a kezdete. Vagy inkább Janó históriája? Mert akkor még nem tudtam, hogy utána ered-e a lánynak.
Végül úgy döntöttem, hogy mindkettőnek a végére járok. Így született meg Csaba története.”
Bauer Barbara
