Hasonló termékek
Andy S. Falkner
Aknamunka - Szabotázsperek a Rákosi- korszakban
Cserényi-Zsitnyányi Ildikó
A Hungarian National History Book
Gerő András
C. N. Crawford
Az ember néha nem is gondolná, mennyi mindent lehet túlélni... Azt mondják, amibe nem halunk bele, attól erősebbek leszünk! Nos, lehet benne valami: Kisvirág bármilyen gyengének is tűnt, minden helyzetben bizonyította erejét. Ahogy azt is, hogy bárhonnan fel lehet, és fel is kell állni, ha úgy hozza a sors! Ő ezért íratta meg ezt a könyvet... A történet egy kamaszlány életét kíséri végig, aki időközben már felnőtt, és boldog életet él - bár erre volt a legkisebb az esélye. Változott azóta a kor, a rendszer, változtak az emberek és az emberi értékek. De egy dolog nem változott: ma is vannak, akik szomszédjában, osztályában, körzetében él egy-egy Kisvirág! Én ezért írtam meg történetét...