Vannak könyvek, amelyek nem vigaszt nyújtanak, hanem tükröt tartanak – kegyetlenül közel, minden szépítés nélkül.
A Búcsú az élettől sötét, nyers és fel tud kavarni: egy lélek zuhanása és kapálózása a túlélésért, ahol a gyász, a magány és a kiüresedés összefonódik a testiség végleteivel. Itt a vágy nem romantika, hanem menekülés és kapaszkodó, egy utolsó ösztönös mozdulat a csend peremén. A kötet monológok, jelenetek és belső párbeszédek mozaikjából épül fel, és olyan témákba merészkedik, amelyekről ritkán beszélünk őszintén: függés, trauma, szégyen, kontroll, határátlépések.
Ez a könyv nem magyaráz – belevisz. És aki végigmegy vele, talán közelebb kerül ahhoz a kérdéshez is, amit a legnehezebb kimondani: hol kezdődik a búcsú, és hol van még esély a visszafordulásra?
